Mély meggyőződéssel vallom, hogy minden egészséges és jól működő kapcsolat alapja, hogy hagyunk teret a másiknak. S bár ezt az elméletemet eddig csak párkapcsolatok terén tekintettem alap követelménynek, azt kell, hogy mondjam a gyerekeknél is működik... 

A nyári szünet túl sok közös időt szabadított ránk, aminek az lett a következménye, hogy az 5-6 órában remekül működő kapcsolatunk, 8-10 órában, ámokfutó lidércnyomássá vált... Nem mondtuk ki a srácokkal, de a mi kis triónk kicsit megroggyant... Vagy ha a triónk nem is, ÉN egészen biztosan... 
Elkezdődtek a kis finom - aztán már full arcba nyomós - tesztelgetések, hogy Niki Au Pair mit és meddig enged... Én igazán jófej voltam, de van egy határ, amit ha átlép egy férfi, előjön a vadállat... Na hát a fiúk ezt nem tudták. Persze férfi és kispasi között azért van különbség, ezért nem úgy szabadult rájuk a fenevad, mint ahogy egy felnőtt hímre szabadulna, de azért volt, hogy Niki Au Pair nem volt olyan jófej, mint szokott lenni amúgy, nem nyári időszakban...

Szerencsére jött a megváltás, és elpályázhattam haza Magyarországra 1 hétre, ahol kb végig rohantam, hol ide, hol oda, de még így is pihentetően hatott az amúgy szétzilált idegrendszeremre.
Érdekes, hogy a gyerekek máshogy cincálják az ember idegeit, mint mondjuk egy idióta főnök vagy egy szar munkahely.
Amikor az irodában a felnőtt fönököm húzta ki a gyufát, Nála konkrétan tikkelt a szemem és szerintem néha még a szám is habzott, úgy fel tudta kúrni az agyamat. A gyerekek azért mások. Tudsz rájuk haragudni, meg magadban fortyogni, de a lelked mélyén igazából nem haragszol rájuk. Mondhatni, Ők csak a felszínt kapargatják :) - mondjuk nálam azért 1 hónap alatt elég mélyre ásták magukat a kis szarosok, de azért szeri van <3

Szóval tegnap 4 óra alvás és 12 óra utazás után kis testem sikeresen visszaérkezett angliai kis otthonomba. Szerencsére a gyerekek emlékeztek rám, sőt mintha még örültek volna is nekem - de lehet, hogy ezt már csak én képzeltem bele a viszontlátásba.

Ma már természetesen jó katona módjára szolgálatba is álltam. Bevallom, fogalmam nem volt mit kezdjek a gyerekekkel, kicsit azért tele volt a gatya, hogy onnan folytatjuk tovább a történetet, ahol abbahagytuk 1 héttel ezelőtt, és hát annak azért annyira nem örültem volna.
Szerencsére a nagyobbik kitalálta, hogy menjünk el Amershambe a játszótérre, úgyhogy a délelőtt kérdése meg is oldódott.

Épp békésen ücsörögtem egy padon, árgus szemekkel figyelve a srácokra - igazából nyomkodtam a telefonomat - amikor is egy nő jött oda hozzám, hogy "HELLO! Én Cloe vagyok! Neked mi a neved?" Láttam szegényen, hogy valószínűleg beteg és igazából másik világban él, úgyhogy gondoltam kedves leszek Vele, és bemutatkoztam Neki. Kezet fogtunk, mire felvont szemöldökkel közelebb emelte a kezemet magához és közölte, hogy: "Milyen puha a bőröd! Mint a babapopsi!" Bevallom amúgy is sokkos állapotban voltam, mert egy idegen nő kb lerohant, de amikor közölte, hogy babapopó kezem van, hirtelen csak röhögni tudtam. Erre csak egy komoly pillantást kaptam, ami cikázott a kezem, meg az arcom között, ezért inkább illedelmesen megköszöntem. Még volt pár zavarba ejtő kérdése, aztán illedelmesen elköszöntünk egymástól és elment. A nagyobbik gyerek mosolyogva somfordált oda hozzám: 
- Ki volt ez?
- Áh csak egy nő, aki közölte, hogy olyan puha a kezem, mint a babapopsi
- Babapopsi???
- Így van! Jól hallottad!
Kis szünet, Finn gondolkozik, majd lassan, felvont szemöldökkel rám néz és közli, hogy:
- Tehát Niki... Te az anyukák között atraktív vagy (ezt korábban egy srác jegyezte meg nekem a játszótéren) és még a kezed is olyan puha mint a babapopsi... Kihagytam valamit?
- Hát még rengeteg special tulajdonságom van, de azt hiszem a lényeget elmondtad.
Igazából itt jöttem rá, hogy mekkora szerencséjük van a srácoknak, hogy egy atraktív babapopó kezű lány az au pairük!

Amúgy jó, hogy ott voltunk 2 nagy játszótéren, mert hogy a fiúk kb az idő felét a deszkapályán töltötték, ugyanis rájöttek, hogy csúszdának lehet használni. Persze, hogy én se unatkozzak a kicsit mindig nekem kellett felpakolni a tetejére, mert a kis kurta lábaival nem bírt úgy nekifutni, hogy el is érjen a csúcsra. Aztán amikor ez már nem volt elég móka, kitalálták, hogy én is másszak fel hozzájuk. Én nagy mellénnyel és hosszú lábakkal gondoltam, hogy ez nem lehet akadály... Aztán jól pofára estem, amikor visszacsúsztam a háromnegyedénél... 
- Gyerünk Niki! Nehogy már ne tudj feljönni!
Azért remélem mindenkiben megvan a kép, ahogy a gyerekek között, én a habtestemmel küzdöm fel magam a deszka pálya egyik akadályára...? (Igen, jó au pairnek lenni néha megaláztatásokkal jár)
Végül sikeresen felküzdöttem magam, így már fentről húzgálhattam magam mellé a kicsit, illetve röhöghettem azon, hogy csúszkálnak lefele. Persze a móka végére a két gyerek úgy nézett ki mint két kis disznó..  Ja meg persze én is... Mindenünk retkes volt... 
A móka kedvéért azért lőttem Róluk remek képeket, ez például egy mintapéldány:

Gondolkozom egy önálló kiállításon aminek a címe az lesz, hogy "Au pair life" :D

1 óra környékén a srácok elkezdtek nyüglődni, úgyhogy elindultunk hazafele. A nagy ahogy szállt be a kocsiba, beverte a fejét, mire közölte, hogy "Sugar Honey Ice Tea"
Néztem rá, hogy what a heck? Mire közölte, hogy:
- Hát azt mégsem mondhatom ki, hogy S...H...I...T....
Néztem rá bután, aztán 2 mp múlva leesett.... Basszus! Van esze a gyereknek :D

Délután elvittem Őket egy játszóházba, de mielőtt bementünk volna, gondoltam veszek Nekik egy kis snacket mert tudom, hogy 4 körül kezdődik az "Éhes vagyok" műsor... Elindultunk a bolt felé, a kisebbik gyerek fogta a kisujjamat majd egyszercsak gondolt egyet, és kitekerte. 
- ÁUCS! Lachlan! Ezt miért csináltad???
A válasz egy vigyor...
- Ez nagyon csúnya dolog volt! Sajnálom de a rossz kisfiúknak nem jár snack!
Gyerek gondolkozik, vártam 2 percet, aztán gondoltam segítek Neki:
- Nem szeretnél mondani nekem valamit?
Rám néz nagy boci szemekkel - biztos rájött, hogy bocsánatot kéne kérni - majd közli, hogy:
- Niki! Kaphatok én is snacket?
Nézek rá....
- Lachlan, nem pont erre gondoltam... Nem szeretnél valami mást is mondani?
- Niki! Kaphatok én is snacket, LÉGYSZI?
Itt már inogtam az elképedtség és a röhögés között:
- Én valami olyasmire gondoltam, hogy sorry....
- Ja! Sorry! 
Pff... Köszi... Még, hogy a pasiknak nem a hasuk az első... Ahha....

Amúgy azt hiszem sikeres első napot zártunk, nem kaptam agyvérzést, még ideges sem voltam és holnap már péntek :D Bárcsak minden hét ilyen könnyen menne :)