Amikor az ember ezekben a magányos covidos időkben eljátszik a gondolattal, hogy mennyire szuper lenne egy bundás kis társ, vszínűleg nem azok a pillanatok jutnak eszébe, amikor a kis négylábú egy nap mondjuk 6x bepisil, vagy nekiesik az újonnan vásárolt szekrénynek, mind az összes kis tejfogával.

Nos hát én is beleestem abba az alapvetően amatőr hibába, hogy kiestek a Lucával töltött baba hetek / hónapok. De olyan ez, mint amikor az ember szakít valakivel, aztán pár év múlva már csak a szépre / jóra emlékszik. Előttem is a jól nevelt 10 éves kutya képe lebegett, aki átalussza a napot, póráz nélkül sétál és gyakorlatilag már egy dolgozó felnőtt emberre van kalibrálva.

Végül a csillapíthatatlan vágyam az után, hogy újra kiskutya legyen az életemben, arra sarkalt, hogy magamhoz vegyek egy 3 kilós kis szőrgombolyagot. Mivel kezdetektől fogva már a szeme sem állt jól, a Loki nevet kapta – ami azóta kiderült, hogy TÖKÉLETES választás volt.

Loki igazi kis mókamester. Az első hónapban például a kedvenc hobbija az volt, hogy reggel, amint földet értek a kis tappancsai az ágyból, egyből elengedte magát, és jött minden, ami csak kikívánkozott a szőrös kis testéből... Gyakorlatilag kettőt pislogtam és már tele volt meglepikkel a szoba.

Természetesen engem sem kellett félteni, 2 nap után már sétáltatós cuccban feküdtem le, így reggel megébredve, csipásan, nyálas szájjál, ámbár felöltözve, felkaptam az újdonsült kis négylábúmat és az első landolása már kint történt a szabadban, ahol kedvére csinálhatta össze Magát.

De hát persze semmi poén nem lett volna benne, ha itt meg is oldódik a pisi-kaki háborúm Lokival... Ő mesteri jedi szintre fejlesztette a szobatisztátlanságot. Amikor megérkeztünk Hamburgba, már rendszeressé vált, hogy megált a lakás egy pontján, mélyen a szemembe nézett és mielőtt rá ordíthattam volna, hogy „Eszedbe ne jusson” már hugyozott is a padlóra – jobb esetben, mert amúgy imádja teletuningolni a szőnyeget...
Így indult a kapcsolatunknak...
Eljutottunk az „Aaaahw Te vagy a legcukibb kutyuska a világon”-tól a „Nem hiszem, el Te Sátán Fattya, már megint mit csnáltál?”-ig.
Persze bármennyire is haragudtam rá, sosem tartott sokáig, mert attól függetlenül, hogy gyakorta tud úgy viselkedni mint egy kis kretén,  amúgy tényleg egy szeretetgombóc – csak kár, hogy nem engem szeret hanem a rosszaságot...

Szóval szeretetgombóc, de főleg gombóc...

Én jóhiszemű és felelős kutyamamiként, úgy döntöttem, hogy főzök az én egyetlen kis szemem fényére. Ez olyan jól sikerült, hogy a decemberi 3 kilós pindúrkából, mára 6 kilós kis Dunci lett... Meg is jegyezte ma finoman az orvos, hogy esetleg csökkenthetném az adagját... Pedig amúgy esküszöm, hogy nem is adok Neki sokat, de hát úgy tűnik, a házi koszt valahogy táplálóbb, mint a konzerv.

Amúgy szegény Bucikámnak nem volt ma jó napja, mert nem elég, hogy 1 órát kellett várnunk a rendelőben, hogy végre sorra kerüljünk, de a doktor bácsi mindenféle előjáték nélkül seggbe hőmérőzte szegényt, aminek az, hogy nem örült a kutya, enyhe kifejezés... Konkrétan olyan sátáni morgások és vonyítások törtek fel belőle, amint a lázmérőnek csak az aurája az ánuszához ért, hogy az aszisztens izomból rámarkolt a kutyára, de még így sem tudták megmérni, hogy mennyi a hőmérséklete, csak 3. próbálkozásra.

Szóval igen... Nem elég, hogy ledagizták, de még ez is...

Amúgy a kutya 3 napja konkrétan úgy liheg éjszakánként, hogy nem tudok aludni Tőle... Az első este még azt hittem, hogy melege van, de 19 fokban azért elég kellemetlen lenne, ha így dögledezne a kutya, mert ez azt jelentené, hogy nyárra kopaszra kell borotválnom, hogy ne kapjon hőgutát...
Mivel napközben nem volt melege csak éjjel, kezdett gyanússá válni a dolog, úgyhogy elkövettem azt a hibát, hogy rágugliztam, hogy minek a jele lehet a túlzott csaholás...
Mondanom sem kell, hogy a google már kábé feldobta, hogy hol tudok akciós koporsót venni a kutyának...
Volt minden, a ráktól elkezdve a szívbetegségekig, a légcsőszükületig, de még a Cushing-szindrómát is kidobta a net, én meg csak kapkodtam a fejemet.
Persze hiába tudom, hogy nem szabad doktorosdit játszani az internetről, de azért rendesen bennem volt a para, amikor ma rákérdeztem az orvosnál, hogy amúgy mi lehet a gond?
Végül kiderült, hogy kicsit meg vannak nagyobbodva a mandulái, amik vszínűleg éjjel fájnak Neki és azért kapkodja a levegőt, hogy hűtse.

Áááh, nem is tudtam, hogy a hiperventillálás a mandulagyulladás jele, de hát már az is valami, hogy legalább nem tüdőrákos a kis Dundiégó.

Úgyhogy igen, így telt a mai csodálatos csütörtök, de legalább itt a hétvége...

Legalábbis nekem, mert Loki oltást is kapott, így 3 napig nem játszhat kutyákkal és a nagy sétáktól is eltiltották...

Csórikámat a sors nem bottal veri... hanem szurival meg ánuszhőmérőzéssel...