Szóval elstartolt a második hetem itt Great Kingshillben. 
Már nem ébredek fel reggel 6-kor 220-as pulzusszámmal, hogy "Úristen!!! Egész nap kisautóznom kell!" bár bevallom amint meglátok egy matchboxot, tikkelni kezd a szemem...

Nem tudom, hogy rendeznek-e olimpiát kisautó tologatásból, de ha igen, rohadjak meg, benevezek! 
Sztem simán megnyerném... A kicsi remek edző. Múltkor például rám szólt, hogy mi az, hogy én állva kisautózok? Szépen négykézláb toljam azt a guruló kis fost, mert ezt így kell játszani! Hiába próbáltam elmagyarázni Neki, hogy én 5x akkora vagyok minden tekintetben mint Ő, meg hát már az izületeim sem a régiek, ez a gyerek nem ismer könyörületet. 

Kezdem megtanulni az összes telibevert kisvonat nevét a Thomas a gőzmozdonyból, ugyanis komoly megrovást kapok, amikor fingfogalmam nincsen hogy hívják a 3. ugyanolyan kék gőzöst. Mellesleg ha valakinek esetleg van valami kapcsolata a rajzfilm alkotóihoz, kérdezze már meg a nevemben, legyen olyan kedves, hogy MIÉRT NÉZNEK KI UGYANÚGY AZOK A NYAMVADT VONATOK???? Edward, Thomas és Gordon ugyanolyan kék színű, teliholdfejű. Percy, Harry és Oliver ugyanez csak zöldben. Én nem is értem... A gyerek meg keni-vágja fejből....

Valamelyik reggel kómás kis szemekkel imbolygok lefele a lépcsőn, és meglepetten konstatálom, hogy nem Pokémont néznek a TV-ben. Meg is ijedtem hirtelen, hogy betegek vagy nem is Ők ülnek a szobában, hanem UFOk, de szerencsére nem így történt. Rájuk nézek, tág pupillákkal zombulnak a Cartoon Network-re, apuka meg felvont szemöldökkel néz rám, hogy most nézzem meg, mekkora marhaságok mennek ezen a csatornán. Nos a CN már az én gyerekkoromban is elég beteg volt, na de azon a reggelen ami fogadott... Én nem tudom ki tudja mi az a GUMBALL, de itt azok érezzék Magukat szerencsésnek, akiknek fogalmuk sincs miről beszélek. Te Úúúúristen... Sztem 10 perc alatt úgy 100 pontot zuhant az IQ-m. Beszarás...

Apropó ha már beszarás... Előző héten ülök a szobában, épp nem igen volt mit tennem, apuka békésen főzöget a konyhában, anyuka meg fent az emeleten a nagyobbikkal játszott. Egyszercsak jön a kicsi tüsténkedve, hogy Ő most elviszi a konyharuhát, mert takarít. Elment és akkor kezdtem el gondolkozni, hogy "he?". Ez a szó, hogy takarítás nem igen szokta elhagyni gyerek száját... Hmm... Itt valami gyanús. Abban a pillanatban apuka pánikkal átitatott hangon ordít fel, hogy "MOOOOOOOOM". Anyuka szalad, úristen mi történt, a kicsi már tudja, hogy gáz van ha apu anyuért kiált így Ő is sírva fakadt, én meg mint a katasztrófa turista nézem a pálya széléről, hogy a kicsi odarottyantott a konyhába apuka háta mögé a játszószőnyegre, majd gyönyörűen "feltakarítom" címszó alatt szétkente. Ez az a pillanat, amikor nem tudod, hogy sírjál vagy röhögjél... 
Amúgy vicces, hogy az apuka valahogy, ha kakiról van szó, mindig "anyut" kiált. 
Mondjuk valahol megértem... Múltkor amikor anyukával pelust cseréltünk a gyereken a kissrác már azelőtt befogta az orrát, hogy lehúztuk volna róla a gumibugyit. Hát jól tette, mert olyan biológiai fegyvert nyomott a gatyájába, hogy szerintem az a szag győzelemre vihettte volna a németeket a II. világháborúban...

Amúgy tegnap nagyon szuper napom volt! Nyugalom és béke honolt kis otthonunkban, jó idő volt - mármint Angliához képest - így a szülők megengedték, hogy suli után kivigyem a parkba a kölyköket. Gondoltam "ez az"! Ott majd milyen jól lefárasztják egymást. Na hát a naggyal nem is volt gond, focizott végig, na de az XS-es... Persze, hogy Ő volt a legfiatalabb a játszótéren... Szóval követtem mint egy árnyék, nehogy kamikazésat akarjon játszani... Úgy 10 perc után hozzá csapódott egy 6-7 év körüli kislány, aki látszólag nagyon jól elvolt a poronttyal. Aztán elkezdődött a bujtogatás. Kislány felültette a hintára - persze nem ám a 3 éveseknek valóra, hanem aminek se háttámlája se előrácsa SEMMI csak egy ülés - mutogatta Neki, hogy ugorjon ki belőle, én meg a hajamat tépve mutogattam Neki, hogy meg ne próbálja! Aztán a kislány bevitte valami nagyon szuper bunkerba, ahol egy megtépázott drótkerítés fölött volt lehetőség fára mászni. Én csak úgy hívnám azt a helyet, hogy "minden anya és au pair rémálma". A gyerekeknek viszont csak simán "csodaország". Próbáltam kicsalogatni onnan - ja igen mert a bejárat a fák között olyan szűk volt, hogy egy felnőtt nehezen tudja magát bepréselni - aztán fenyegettem, hogy kirángatom, ha nem jön magától, a gyerek meg csak csorgó nyállal állt és gondolkozott, hogy melyik a rosszabb. Végül nem vártam meg míg eldönti, betuszkoltam habtestemet a fák között és kirángattam. Persze jött a nyafinyafi úgyhogy szépen elmagyaráztam Neki, hogy ha kinyírja Magát, mégis mit mondok otthon a szüleinek? 

2 óra után, szarrá fagyva elindultunk a kocsihoz - persze ez sem ment zökkenőmentesen, de itt már minden mindegy alapon nem stresszelve - és szépen hazarobogtunk. A nagy elkérte a telefonomat, hogy pokémonozhasson rajta. Mivel ez az egyik közös hang vele, gondoltam jójfej leszek, hátha beír nekem pár pirospontot. Na hát, kva drága pirospont volt, mert sikerült Neki meglepnie 14 500 pikachu cash-al, mindössze 109 euróért. Először észre sem vettem hány nulla van a cash mögött és azt hittem 10 eurót költött. Mondtam Neki, hogy máskor azért figyeljen oda, mert ez nekem pénzbe - IGAZI PÉNZBE - kerül. Anyuka is elmagyarázta Neki, majd röhögtünk egy sort, hogy még jó h nem a 109 eurós tételt vette, mert akkor biztos kiakadtam volna. Haha, jaja! Erre nézem az összeget, számolom a nullákat.... Kimegy a vér a testemből... Elsápadok... B@szd meg..... 
Szóval igen... Prbáljuk visszaigényelni az Appletől... Nem fűzök hozzá vérmes reményeket, így próbálom elfogadni, hogy a héten Pikachu cashért dolgozok....

Mindezek mellett persze tök jó érzés, amikor megölelnek, vagy a nagy azt mondja, hogy mi vagyunk a legnagyobb pokémon mesterek közösen - hát most már tuti, hogy a leggazdagabb is én vagyok... - vagy a kicsi az ölembe ül és kéri, hogy énekeljünk.
Az ijesztő az, hogy Ők még jó gyerekek, egyáltalán nem nevezném Őket problémásnak. 
Milyen lehet az élet mondjuk 2 elkapatott gyerekkel? Belegondolni is félelmetes...