Hölgyeim és Uraim! Az idei év egyik legjobb híre következik: Lachlan WC-be kakil!!!! *tüzijáték, konfetti, pezsgőpukkantás* Szóval igen... Sosem gondoltam volna, hogy így fogok egyszer örülni annak, hogy valaki a WC-be rottyant, de ezt is megéltem. Persze a dolog közel sem tökéletes, mert minden alkalommal ki kell analizálnunk az éppen aznapi kábel kinézetét, hogy éppen milyen pozícióban landolt a toalett vizében, hány darabkára tört és stb... Ehhez még társult a kezdeti siker adrenalin lökete, amikor is minden alkalommal a kicsi elkiabálta Magát, hogy "NIKI!!! A WCBE KAKILTAM!!!". Ennél csak az volt jobb, amikor valamiért nem hallottam és Ő csokis kis valaggal rohant fel a szobámba, hogy megossza velem a jó hírt.

A tegnapi nap valamilyen okból kifolyólag már nem volt ennyire sikerekben gazdag. Tudni kell, hogy szerdán megjártam a poklok poklát. Ha minden igaz sikeresen túléltem életem első migrénjét. Én nem tudom, az emberek, hogy tundak ezzel együtt élni, én azt hittem, hogy kirobban az agyam a fejemből. Már készültem hogy felhörgöm a telefonomra a végrendeletemet, láttam párszor a Constantine-t úgyhogy az utolsó kenetet is feladtam magamnak, de aztán az Úr kegyeibe fogadott és csütörtök reggel még mindig életben voltam. Gondoltam ha már kaptam még egy lehetőséget, akkor mint jó katona, munkába állok.
A nagy is "beteg" volt, legalábbis állítása szerint. Azt hiszem egy au pair néha jobban ki tudja szúrni ha a gyerek szimulál. Lehet mert nem vagyunk annyira elfogultak Vele, vagy mert korban közelebb áll és még emlékszünk a saját kis trükkjeinkre. A lényeg, hogy szerintem a nagynak azon kívül, hogy nem volt kedve suliba menni, semmi baja nem volt, főleg, hogy elmondása szerint egy az egyben ugyanaz a baja volt, mint nekem előző nap, csak míg én a sötét szobában, hörögve küzdöttem az életemért, addig Ő vidáman TV-zett meg ugrabugrált a nappaliban. Persze lehet én gondolom rosszul, és csak az én öreg testem dolgozta fel nehezebben a sokkot. Nem zárkózom el ez elől sem...
Szóval 12 órától mind a két gyerek a nyakamba szakadt. Elsőre naivan azt gondoltam, hogy mivel a nagy "beteg" a kicsi meg elmondása szerint nagyon fáradt, majd szépen végig TV-zük a napot, pihikélünk stb. Na hát ebből az lett, hogy a nagy mivel egész nap semmit nem csinált, úgy érezte a felhalmozott stresszt csak is az öccse csesztetésével tudja levezetni. 2 órás pankráció után, úgy döntöttem, hogy elegem van. Felsoroltam a lehetőségeiket - nagy részük az volt, hogy kimegyünk a lakásból - majd amikor ahhoz a ponthoz értem, hogy bemegyünk a városi parkba, felcsillant a kis szemük és hangos "menjüüüünk" csatakiáltással elindultak felöltözni. *Victory*
Mielőtt elindultunk volna, apuka lejött elköszönni, persze ahogy illik a nagynak egyből eltorzult az arca, még nyöszörgött is 2-t hogy hiteles legyen, úgyhogy gyorsan rákérdeztem, hogy "Biztos, hogy akarsz menni? Ha nem vagy jól itthon is maradhatunk" de a nagy rálökte, hogy "Biztos". Így már tanúm is volt rá, hogy nem én erőltettem Rájuk a dolgot. Minden rendben volt, amíg kiértünk a parkig, leparkoltam az autót majd elindultunk kifizetni a parkolást - itt előre kell perkálni - a nagy játszott a telefonomon, a kicsi meg kérdezgette, hogy miért kell fizetni... Szóval kidobja a gép, hogy 2 és fél órára 3,50 £ a parkolás. Egy szolid "watta fack??" azért elhagyta cserepes kis ajkaimat, de hát ennyit megér a nyugalom. Kiraktam a cetlikét a műszerfalra, vidám mosollyal indultunk volna a park felé amikor is a nagy benyögte, hogy "Fáj a hasam! Haza akarok menni!" Szerintem Hádész feje nem lángolt úgy, mint az én szemem amikor rákaptam a tekintetem a srácra: Ugye csak szórakozol?
- Figyelj Finn, elmegyünk a parkig, ha ott sem érzed jól Magad, hazaviszlek.
- Oké
Elkullogtunk a parkig, mindez kb 2 percet vett igénybe, kint állunk a szép zöld füves pusztán, látóhatáron a játszótérrel, mikor is elkezdődik a nyavalygásos felvezetője egy masszív bőgésnek:
- Hazaaa akarok menniiii!!! Fááááááj
Oké! Megyünk haza.
Erre jött a kicsi szólója:
- Nem akarok hazamenni!!!!!!
Ez egyik ezért bőgött, a másik meg azért... Remek...
- Oké! Mindenki nyugodjon meg! Hazavisszük Finn-t aztán mi meg visszajövünk ketten, jó Lachlan?
Persze mindenki sejti, hogy nem volt egybecsengő "Oké" a válasz de végül sikerült meggyőznöm Őket, hogy ez mindenkinek fasza lesz. 
A fejem persze már újból hasogatott... 
Mire hazaértünk a nagy csodás gyógyuláson ment kersztül, a kicsi meg elaludt a kocsiba... 
Felkeltettem a kicsit, bementünk a lakásba, szóltam a szülőknek, hogy akkor mi visszamegyünk, megkérdeztem a kicsit, hogy tol-e egy pisit mielőtt nekivágunk a mókának, de közölte, hogy nem kell Neki.
Végre sikerült elérnünk a játszótérig!! Gyerek nekirontott a mászókának én meg végre leülhettem. Persze a szemem sarkából követtem, hogy merre mászkál éppen. Kezdett gyanús lenni, amikor már 5 perce a hajó - a mászóka úgy néz ki mint egy nagy hajó - végében volt, csak a pólóját láttam. De gondoltam nem történhetett semmi Vele, nem esett le, nem sír... Pár perc múlva, egy másik anyuka vezette elém a gyereket, aki a bokájáig hugyos volt... *ezt nem hiszem el* Gyereknek biggyedt le a szája.
- Lachlan, miért nem szóltál, hogy pisilned kell?
- Elfelejtetteeeeeem
- Nagyon el voltál foglalva a játékkal?
- Igeeeen
- Jól van kispofám semmi baj, de haza kell mennünk átöltözni.
Itt amúgy már eljutottam arra a szintre, hogy röhögtem azon milyen szerencsétlen vagyok....
A délután további részében a srácok filmeztek én meg amint lehetett lefarcoltam...

Egyszercsak hallom lentről ahogy a kicsi kiabál az apjának:
- Apu!!! Pisiltem...
- Ügyes vagy kisfiam!
- De a padlóra....
- MIT CSINÁLTÁL????
- Sojjy 

Vacsoránál a kicsi elkezdte nyomni, hogy "Képzeljétek el... Itt ülök a széken és valami kijött a fenekemből" Mindenki az asztal alá lesett, hogy ugye nem rottyantott be a gyerek, majd amikor konstatáltuk, hogy tiszta a terep, anyuka megkérdezte, hogy "miről beszélsz kisfiam?"
Gyerek full komoly arccal:
- Fingottam anya...

Kedden leültünk nézni a Sing! című mesét. Aki nem látta, röviden annyi, hogy állatokról szól, ahol a koala a színházigazgató és rendez egy X-faktort a város tehetséges lakóinak. A csapatba bekerül 2 coca, egy gorilla, 1 patkány, 1 elefánt meg 1 tarajos sül és lenyomnak egy elég jó kis előadást. Röviden. 
Az a jelenet következett, hogy a 2 coca lép színpadra az egyiknek ez volt a fellépőruhája:

Kicsi meglátja, kis pupilláji kitágulnak és elkiáltja Magát:
- Niki!!! BATMAN!!!!!
Mondanom sem kell, hogy kirobbant belőlem a röhögés...

Zárásképpen az elmúlt hetem kedvenc storya....
A közeli városban van egy indiai étterem, amit mindenki dicsér. Szóval egy itteni barátommal, aki félig ír - félig korreai  sráccal, elmentünk kipróbálni szombat este. Tényleg igényes hely, finom volt az étel, mindennel meg voltunk elégedve. A végén a pincér srác - aki szintén indiai - a fizetésnél megkérdezte, hogy honnan valósi vagyok, mert az arcom meg az akcentusom alapján nem vagyok brit.
- I'm from Hungary.  - közöltem mosolyogva.
- Áh, Hungary!! És Te? Biztos Te is magyar vagy, mert úgy nézel ki! - fordult oda a félig ír- félig korreai sráchoz.
Mondanom sem kell, mind a ketten néztünk a pincérre hülyén, hogy hát Ő aztán nem egy kiköpött magyar kinézetű srác de oké... Aztán felvilágosítottuk, hogy Ő itt született Angliában a pincér meg csak erősködött, hogy megesküdött volna rá, hogy magyar... 
Szegénykém nem sok magyar emberrel találkozhatott...
Bár egyesek szerint akadnak ázsiai vonásaim, lehet ez zavarta meg...