Szóval már egy hete megérkeztem Angliába. Pontosabban Great Kingshillbe. Amikor azt mondta a család, akinél lakom, hogy ez egy little village, akkor még nem körvonalazódott bennem, hogy mennyire little :D
Igazából sok előnnyel jár ha az ember egy kis faluban vigyáz gyerekekre. Például minden második sarkon van egy park, ahol lehet játszani. Rengeteg a zöld. Nehéz eltévedni. Nincs nagy forgalom.
Mindezek mellett elég nehéz helyzetben vagyok szociális élet híján... És hát itt nincs is túl sok lehetőségem. Bár az egyetlen boltban, ami itt van, már ismernek... :D Lehet, hogy nagyon bátor leszek és egyszer beülök a helyi lokálba is, hátha valaki mellém ül dumálgatni :D
Szóval hol is kezdjem... Az itt töltött 7 napom hullámzó volt... De nem az a kis kedves hullám, inkább azok a naaaagy, odacsapós hullámok.
Első 2 napban egyáltalán nem találtam a helyem. Idegennek éreztem magam. Kívülállónak, aki belecsöppent egy család életébe. Ez végülis így is történt :)
A család amúgy nagyon nagyon kedves, ahhoz képest amiket olvastam egy-két au pair blogon, hogy milyen családokhoz kerültek emberek, az enyém egy ÁLOM!
A kis ügyfeleim amúgy 2 kisfiú, egy 3 és egy 7 éves. Ezelőtt még sosem vigyáztam ilyen kicsi gyerekekre, szóval... Volt bennem félsz bőven. Ezen az a hír sem segített, hogy a kicsi még nem szobatiszta. Woohoo...
Eddig egyáltalán nem voltam tisztában azzal, hogy van bennem egyfajta távolságtartás a gyerekeket illetően. Nagyon cukik, szeretem Őket, de mondjuk úgy pár lépésnyi távolságból.
A nagyobbik fiú nagyon okos, ezért sokáig nem igazán mertem Vele beszélgetni. Az én angolom hagy némi kivetnivalót maga után... Mi lesz ha nem érti amit mondok? Mi lesz, ha túl butának tart? Mi lesz, ha nem tudok mit mondani Neki, mert nem értem? Mi lesz, ha...? Mi lesz, ha....?
Aztán szerencsére a technika csodája kimentett a szorongásomból, miután rájött, hogy én vagyok Great Kingshill egyik legnagyobb Pokémon mestere. Azóta valamiért jobban szeret. :)
A kicsi hihetetlenül cuki, de első körben, dezodor reklámba illő izzadó, pánikrohamot kaptam, amikor elkezdett lefele görbülni a kis szája és tudtam, hogy most bőgés következik. "ÚRISTEN!!! MIT CSINÁLJAK???" Aztán szerencsére láttam, hogy a szülők ezt mennyire jól kezelik, hogy a gyerek nem tudja zsarolni Őket a sírással ezért én is elkezdtem higgadtabban és lazán kezelni, ha nyafinyafi volt.
Aztán ahhoz képest, hogy én mennyire TV ellenes voltam, most überhappy vagyok, ha a gyerekek valamelyik mesére akarnak zombulni, mert akkor kihajózunk a béke és nyugalom szigetére :D
Amiket nehezen viselek még mindig: Kaksi a pelusba - hogy tud ilyen szag kijönni egy ilyen cuki gyerekből?
És a napok, amiket csak "No Day"-nek hívok. Ilyenkor mindenre az a válasz, hogy "No" vagy "Never". Semmi sem jó, minden nyifi nyafi. "Nem akarok Veled játszani! Nem akarom felvenni a kabátom! Nem akarok kimenni a parkba!"
Persze szép lassan megtanulom kezelni ezt is és nem magamra venni, amikor mondjuk közli, hogy ne én vegyem ki a kocsiból hanem anya. Pár napig attól féltem, hogy majd a fejemhez vágja, hogy "utállak" és akkor nincs mese, én leszek, aki sírva fakad :D
Persze a gyerekek bioritmusára ráállni csak egy dolog... Itt van még az angol... Egész nap angolul karattyolni... Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megterhelő. Próbálom építgetni a szókincsem, ami elkezdett fura irányba haladni - lásd: pelenka, bili, pisi, kaki, pimasz, kuki, puki stb. - de így is vannak napok amikor egyszerűen nem tudok kipréselni magamból egy épkézláb mondatot. Ilyenkor úgy látom magam mint valami retardált, aki dadog össze-vissza. Gondolhatjátok, hogy mekkorát tud dobni ez is az önbizalmamon xD :D
Aztán ha ez nem lenne elég, itt a vezetés. Minden a másik oldalon... OMG... Bár ha hiszitek, ha nem, talán ennek a megszokása megy a legkönnyebben. Mondjuk tegnap azért majdnem behajtottam egy körforgalomba, mert ugye én tök jól megnéztem, hogy balról jön-e valaki, és konstatáltam, hogy nem... Persze, hogy nem... Mert jobbról jött mindenki :D
Az étkezéssel is vannak problémák. Például a leves TELJES hiánya. Az a szó, hogy soup, 1x hangzott el, akkor is kb ilyen kontextusban: "Fúj, ez úgy néz ki, mintha leves lenne!" Ó kisfiam! Nem ettél Te még finom, magyar húslevest!
A másik a lunch... Itt ebédre nem ám pörkölt van nokedlivel, hanem finom szendvics... Nyami... Ha jó napunk van, pizza... Aztán ebédre jöhet a főtt kaja. Na már most ennek hatására elkezdtem kijárni délbe a boltba, hogy szerezzek valami ebédhez méltó eleséget. Nos, ez nem túl költséghatékony... Szóval valamit ki kell majd eszelnem erre...
Gondoltam rá, hogy főzök Nekik, de egyenlőre szerintem nincsenek felkészülve a magyar ízvilágra! :D
Ahhoz képest, hogy indulás előtt, Ferihegyen majdnem elájultam, annyira rettegtem ettől az egésztől, most úgy érzem, hogy kezdek beleszokni és tök felesleges volt a pánik :)
Bár néha azért megveregetem a jobb kezemmel a bal vállamat, hogy milyen fasza gyerek vagyok, hogy kijöttem tök egyedül, minimális angol tudással.
Persze apukámnak tök igaza volt, az angol egy része ott bújkál az ember agyának valami eldugott kis részében, amit összegyűjtött innen, onnan, amonnan és ha szükség van rá, szép lassan előkúszik. Ettől függetlenül skype tanár keresésbe fogtam, hogy még hasznosabb legyen az itt töltött idő. Amúgy mekkora buli már nem? Angol tanulás skypeon :D
Az időjárással nincs sok bajom, azon kívül, hogy szeszélyesebb, mint egy terhes nő. De barátnőm jól mondta, itt megtanul az ember rétegesen öltözködni. Amúgy eső 1x volt, amióta itt vagyok. Meghoztam a sunshine-t :D
Ja és P.S.-nek még annyit, ha már úgyis anyák napja van: MINDEN TISZTELETEM AZ ANYÁKÉ!!!!! Meg mindenkié, aki gyerekekkel foglalkozik :D Nem is hinné az ember, milyen kemény meló ez...
